A Martinovics páholy rövid története
A Martinovics Ignácról elnevezett szabadkőműves páholy a Magyarországi Nagyoriens legrégibb szervezete, egyszersmind az egyetlen 1908 óta kisebb‑nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan működő magyar páholy.
A múlt század első évtizedében felgyorsultak a magyar szellemi élet megújulását célzó törekvések. 1900-ban indult a XX. Század című folyóirat, néhány évvel később követte a Nyugat, ebben az időben alakult meg a Galilei kör ekkor jött létre a Jászi Oszkár és nyolc társa kezdeményezésére a Martinovics páholy. A magyar jakobinusok vezetőjét a „radikális demokrácia vértanújának” tekintették. A radikalizmus célkitűzése az ország modernizálása, nevezetesen az általános, titkos választójog, a nemzetiségek jogainak biztosítása és a földreform volt. A páholyban Jászi személyes hívei mellett a szociáldemokrata és a polgári áramlatok képviselői is helyet foglaltak.
Az 1908‑ban alakult Martinovics páholy első, tizenkét éves korszakában nyolcvannyolc tagot számlált. Közöttük az irodalmat és művészetet Ady Endre, Bíró Lajos, Bölöni György, Csáth Géza, Ignotus, Lengyel Géza, Nagy Endre, Reinitz Béla, Szini Gyula, Schöpflin Aladár, a politikusokat pedig Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és Sándor Pál képviselte. 1911‑ben Jászi Oszkárt választották meg a páholy elnökéül.
Az őszirózsás forradalom utáni Nemzeti Tanácsban, majd a Károlyi és Berinkei kormányban a páholy több tagja is részt vett: Jászi, mint a nemzetiségi ügyek minisztere, Bíró Lajos, Szende Pál, Sándor Pál és Kunfi Zsigmond, mint miniszterek, illetve államtitkárok. A két világháború között a Martinovics páholy tagjainak egy része, közöttük Jászi, Kunfi Zsigmond, Sándor Pál és Bíró Lajos emigrált, a többiek magánlakásokon, közös kirándulások alkalmával tartottak találkozókat. Az illegális páholyt Vámbéry Rusztem ügyvéd vezette, aki Rákosi Mátyást megmentette az akasztófától.
1945‑ben dr. Beck Sámuel vezetésével ismét munkához látott a páholy. 1947‑ben fogadták a hajdani alapítót, Jászi Oszkárt, aki rövid magyarországi látogatása alkalmával előadást tartott. Az 1950‑es betiltást követően a magyar szabadkőművesek ismét szétszóródtak.
Párizsban bár 1927‑ben felhívást adtak ki magyar nyelvű páholy alakítására az ott élő szabadkőművesekhez, de a terv csak 1956‑ban valósult meg. A II. világháború alatt a francia hadseregben szolgáló és a háború után honosított Szegő János 1956 nyarán Budapesten járva, megbízást kapott dr. Beck Sámueltől és Kallós Bertalantól a Martinovics páholy felélesztésére. A budapesti kezdeményezésen felbuzdulva az addig különböző francia nyelvű páholyokban tevékenykedő magyar testvérek 1956 novemberében november 12‑én újjáalakították a Martinovics páholyt a Franciaországi Nagypáholy fennhatósága alatt.
Első célja a puszta fennmaradás és ezzel a magyar‑nyelvű tevékenység megőrzése volt. Párizsba 1956‑ban több száz fiatal értelmiségi került, a következő évtizedekben is érkeztek menekültek, majd „hivatalos” engedéllyel tartózkodók, e körből verbuválták a páholy új nemzedékét.
A második és a jövő szempontjából fontos célja a Magyarországra visszatérők avatása, folyamatos képzése és a kapcsolat‑tartás volt. Harminc év alatt a párizsi Martinovics páholy számos magyar értelmiségit fogadott soraiba.
A harmadik tevékenység, öt évenként, a nemzetközi találkozók szervezése volt. A találkozókon a világban szétszóródott testvérek mellett minden alkalommal részt vett a magyarországi ú.n. Intéző Bizottság – szabályos működés és választás híján – elődei által kooptált elnöke.
A párizsi Martinovics páholy három évtized alatt átlagosan harmincöt-negyven taggal működött. Elsősorban az ott élő humánértelmiséget, képzőművészeket, mint Székely Péter, Rozsda Endre, Konok Tamás, tudósokat, mint Gábel József, Hatvany Bertalan és Kende Péter, könyvkiadók, mint Winkler Pál vonzotta, de tagjai között kétkézi munkásokat, mérnököket és üzletembereket is.
1989 június 16‑án a Martinovics páholy küldöttsége részt vett Nagy Imre és mártír társainak temetésén, majd nyilvános konferenciát rendezett és június 21‑én, harminc nyolc év után szabályos összejövetel során fogadtak kilenc új, Budapesten élő tagot. Három évvel később, a Martinovics páholy kezdeményezésének nyomán, már két páholy működött Budapesten és egy Szegeden. A Magyarországi Nagyoriens újjáalakulására 1992‑ben került sor.
Ezzel a Martinovics páholy legújabb kori küldetésének végére ért. A Párizsban élő tagok egy része hazaköltözött, többen, a nyugdíjaskor elérésekor, a Franciaország és Magyarország közötti „ingázást” választották. A Franciaországi Nagypáholy ezért elbocsátotta soraiból, 2004 szeptemberében visszatért Budapestre, hogy a Magyarországi Nagyoriens keblében folytassa kilencvennyolc évvel korábban kezdett tevékenységét.
A Martinovics páholy rövid története
A Martinovics Ignácról elnevezett szabadkőműves páholy a Magyarországi Nagyoriens legrégibb szervezete, egyszersmind az egyetlen 1908 óta kisebb‑nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan működő magyar páholy.
A múlt század első évtizedében felgyorsultak a magyar szellemi élet megújulását célzó törekvések. 1900-ban indult a XX. Század című folyóirat, néhány évvel később követte a Nyugat, ebben az időben alakult meg a Galilei kör ekkor jött létre a Jászi Oszkár és nyolc társa kezdeményezésére a Martinovics páholy. A magyar jakobinusok vezetőjét a „radikális demokrácia vértanújának” tekintették. A radikalizmus célkitűzése az ország modernizálása, nevezetesen az általános, titkos választójog, a nemzetiségek jogainak biztosítása és a földreform volt. A páholyban Jászi személyes hívei mellett a szociáldemokrata és a polgári áramlatok képviselői is helyet foglaltak.
Az 1908‑ban alakult Martinovics páholy első, tizenkét éves korszakában nyolcvannyolc tagot számlált. Közöttük az irodalmat és művészetet Ady Endre, Bíró Lajos, Bölöni György, Csáth Géza, Ignotus, Lengyel Géza, Nagy Endre, Reinitz Béla, Szini Gyula, Schöpflin Aladár, a politikusokat pedig Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és Sándor Pál képviselte. 1911‑ben Jászi Oszkárt választották meg a páholy elnökéül.
Az őszirózsás forradalom utáni Nemzeti Tanácsban, majd a Károlyi és Berinkei kormányban a páholy több tagja is részt vett: Jászi, mint a nemzetiségi ügyek minisztere, Bíró Lajos, Szende Pál, Sándor Pál és Kunfi Zsigmond, mint miniszterek, illetve államtitkárok. A két világháború között a Martinovics páholy tagjainak egy része, közöttük Jászi, Kunfi Zsigmond, Sándor Pál és Bíró Lajos emigrált, a többiek magánlakásokon, közös kirándulások alkalmával tartottak találkozókat. Az illegális páholyt Vámbéry Rusztem ügyvéd vezette, aki Rákosi Mátyást megmentette az akasztófától.
1945‑ben dr. Beck Sámuel vezetésével ismét munkához látott a páholy. 1947‑ben fogadták a hajdani alapítót, Jászi Oszkárt, aki rövid magyarországi látogatása alkalmával előadást tartott. Az 1950‑es betiltást követően a magyar szabadkőművesek ismét szétszóródtak.
Párizsban bár 1927‑ben felhívást adtak ki magyar nyelvű páholy alakítására az ott élő szabadkőművesekhez, de a terv csak 1956‑ban valósult meg. A II. világháború alatt a francia hadseregben szolgáló és a háború után honosított Szegő János 1956 nyarán Budapesten járva, megbízást kapott dr. Beck Sámueltől és Kallós Bertalantól a Martinovics páholy felélesztésére. A budapesti kezdeményezésen felbuzdulva az addig különböző francia nyelvű páholyokban tevékenykedő magyar testvérek 1956 novemberében november 12‑én újjáalakították a Martinovics páholyt a Franciaországi Nagypáholy fennhatósága alatt.
Első célja a puszta fennmaradás és ezzel a magyar‑nyelvű tevékenység megőrzése volt. Párizsba 1956‑ban több száz fiatal értelmiségi került, a következő évtizedekben is érkeztek menekültek, majd „hivatalos” engedéllyel tartózkodók, e körből verbuválták a páholy új nemzedékét.
A második és a jövő szempontjából fontos célja a Magyarországra visszatérők avatása, folyamatos képzése és a kapcsolat‑tartás volt. Harminc év alatt a párizsi Martinovics páholy számos magyar értelmiségit fogadott soraiba.
A harmadik tevékenység, öt évenként, a nemzetközi találkozók szervezése volt. A találkozókon a világban szétszóródott testvérek mellett minden alkalommal részt vett a magyarországi ú.n. Intéző Bizottság – szabályos működés és választás híján – elődei által kooptált elnöke.
A párizsi Martinovics páholy három évtized alatt átlagosan harmincöt-negyven taggal működött. Elsősorban az ott élő humánértelmiséget, képzőművészeket, mint Székely Péter, Rozsda Endre, Konok Tamás, tudósokat, mint Gábel József, Hatvany Bertalan és Kende Péter, könyvkiadók, mint Winkler Pál vonzotta, de tagjai között kétkézi munkásokat, mérnököket és üzletembereket is.
1989 június 16‑án a Martinovics páholy küldöttsége részt vett Nagy Imre és mártír társainak temetésén, majd nyilvános konferenciát rendezett és június 21‑én, harminc nyolc év után szabályos összejövetel során fogadtak kilenc új, Budapesten élő tagot. Három évvel később, a Martinovics páholy kezdeményezésének nyomán, már két páholy működött Budapesten és egy Szegeden. A Magyarországi Nagyoriens újjáalakulására 1992‑ben került sor.
Ezzel a Martinovics páholy legújabb kori küldetésének végére ért. A Párizsban élő tagok egy része hazaköltözött, többen, a nyugdíjaskor elérésekor, a Franciaország és Magyarország közötti „ingázást” választották. A Franciaországi Nagypáholy ezért elbocsátotta soraiból, 2004 szeptemberében visszatért Budapestre, hogy a Magyarországi Nagyoriens keblében folytassa kilencvennyolc évvel korábban kezdett tevékenységét.